Hivatalos nevén az egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen, mint a vízimadarak élőhelyeiről a természetvédelmi államközi megállapodások legrégebbike. Századunk második felében a vizes területek átalakításának, pusztulásának felgyorsuló üteme eredményezte azt a nemzetközi összefogást, mely e szerződés létrehozásához vezetett. Több mint harminc éves története során az egyik legdinamikusabban fejlődő egyezményként fokozatosan szélesítette ki tevékenységét és a jelenleg 136 aláíró ország, számos nemzetközi partner társadalmi szervezet (BirdLife International, WWF és az IUCN), valamint más egyezményekkel kiépített működő kapcsolatrendszer feljogosítja, hogy a vizes területek, valamint a vízi ökoszisztémák megőrzése érdekében globális szinten lépjen fel. Eredetileg a rohamosan csökkenő vízimadár állományoknak kívántak a csatlakozó országok védelmet biztosítani. A tapasztalatok azonban hamar rávilágítottak arra a tényre, hogy önmagában az élőhelyek védelme nem elegendő, magát az ökológiai rendszert kell megőrizni, amely képes az ott előforduló fajok eltartására.

Az egyezmény meghatározásai

"Wetland"-nek, azaz vizes élőhelynek nevezzük azokat a területeket, ahol a természeti környezet és az ahhoz tartozó növény- és állatvilág számára a víz az elsődleges meghatározó tényező. Ahol a talajvíz szintje a felszín közelében van, vagy ahol a talaj időszakosan vagy állandóan vízréteggel borított, sokfelé megtalálhatók. Világméretű megállapodás lévén az egyezmény meglehetősen széles megfogalmazást alkalmaz a vizes területek meghatározására, mely a következő:

"mocsarak, ingoványos és tőzeges területek, vagy vízi élőhelyek, melyek lehetnek természetesek, mesterségesek, ideiglenesek, és állandóak, folyó- vagy állóvizek, édesvizűek avagy félsósak (brakkvíz) és sósak ide értve azon tengeri területeket, melyek mélysége nem haladja meg a hat métert apály idején."

Ugyanakkor a vizes területek:

"magukba foglalhatják a parti, tengerparti részeket közvetlenül a vizes élőhely területe mellett, valamint szigeteket és apály idején hat méternél mélyebb tengervíz testeket is, melyek a vizes élőhely területén belül vannak. "

Nemzetközi szinten általánosan öt nagy csoportot különítenek el osztályozásuknál:

• tengeri élőhelyek (partvidéki vizes területek tengerparti lagúnákkal, továbbá sziklás partok és korallszirtek);
• deltákhoz kapcsolódó élőhelyek (delták, árapály mocsarak, és mangrove mocsarak);
• tavi élőhelyek (tavakhoz kapcsolódó vizes területek);
• folyómenti élőhelyek (vízfolyások mentén);
• mocsári élőhelyek (mocsarak, lápok és náddal borított fertok).

További csoportot alkotnak az ember által létrehozott vizes élőhelyek, melyek közé a hal-, kagyló vagy garnélarák-nevelo tavak és tengerparti területek (akvakultúrák), mezőgazdasági tavak, öntözött mezőgazdasági területek, sólepárlók, víztározók, bányatavak, szennyvízülepítő tavak és csatornák tartoznak.

Az egyezmény legfontosabb célja a vizes élőhelyek megőrzése, fenntartható vagy bölcs hasznosításuk elősegítése és az erre vonatkozó megfelelő jogi, intézményi és együttműködési keretek biztosítása. A vizes területek erőforrásainak hasznosítását olyan módon célozza meg, melyek egyúttal azok ökológiai jellegét nem befolyásolják, tehát a rövid távú kizsákmányolás helyett a hosszabb távú, fenntartható hasznosítás a célja.

Valamennyi csatlakozó államnak alapkötelezettségeket kell teljesítenie. Az első és legfontosabb követelmény a tagországok számára, hogy legalább egy vizes élőhelyet jelöljenek a Nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékére, más néven a Ramsari Jegyzékre. Jelenleg több mint 1200 vizes élőhely szerepel a listán van, melyek kiterjedése meghaladja a 185 millió hektárt. Mivel a vizes élőhelyek egyezmény általi megfogalmazása meglehetősen tág, ezért még az igen kis területű vagy speciális földrajzi adottságú országok is képesek ezt a kötelezettséget kielégíteni. Monaco-nak például egyetlen, tízhektáros vizes élőhelye van, de még az erősen beépített Luxemburg is büszkélkedhet egy 300 hektáros vizes élőhellyel.

Kritériumok a "nemzetközi jelentőség" meghatározására vizes élőhelyeken

A vizes élőhely nemzetközi jelentőségűnek minősül, ha

• az adott biogeográfiai régióban található természetes vagy természetközeli vizes élőhely típusok reprezentatív, ritka vagy unikális példáját foglalja magába;
• veszélyeztetett vagy kritikusan veszélyeztetett fajokat vagy veszélyeztetett ökológiai közösségeket tart fenn;
• az adott biogeográfiai régió biológiai sokféleségének fenntartásában fontos állat- és/vagy növényfajokat tart fenn;
• állat- és/vagy növényfajokat azok életciklusának kritikus időszakában tart fenn vagy élőhelyet biztosít számukra kedvezőtlen feltételek esetén;
• rendszeresen 20 000 vagy annál több vízimadarat tart el;
• rendszeresen egy vízimadár faj vagy alfaj populációjának 1%-át tartja el;
• őshonos halak fajaink, alfajaink, családjainak, életciklus szakaszainak, fajok közötti interakcióknak és/vagy populációknak jelentős részét tartja fenn;
• halfajok számára fontos táplálékforrást, szaporodási-, halivadék nevelő területet és/vagy vándorlási útvonalat foglal magába.

Másik alapkötelezettsége az aláíró országoknak, hogy vizes élőhelyeik védelmét beillesztik földhasználati- és regionális tervezési folyamataikba. A tervezési folyamatokat úgy kell megvalósítani, hogy a bölcs vagy fenntartható használat valamennyi vizes élőhellyel kapcsolatban megvalósuljon, függetlenül attól, hogy azok kielégítik a nemzetközi jelentőség kritériumát vagy sem.

További alapkötelezettség a vizes élőhelyeken alapuló természetvédelmi területek létrehozása és fenntartása a vízimadár fajok életfeltételeinek javítása érdekében. A vizes élőhelyekkel kapcsolatos továbbképzést, különös tekintettel a vizes területek kutatása, kezelése és őrzése terén szintén meg kell valósítani.

Végül, minden ország köteles más aláíró országgal konzultálni az egyezmény végrehajtásáról, különös tekintettel határon túlnyúló vizes területek, vízrendszerek, vizes élőhelyek-, illetve fajvédelmi projektek területén. Különösen jelentős kezdeményezések azok, melyek több ország által megosztott vizes élőhely közös védelmére és hasznosítására irányul. A 2 millió hektár kiterjedésu Csád-tó esetén például négy afrikai ország (Nigéria, Csád, Niger és Kamerun) már előrehaladott egyeztetéseket folytat a közös védelem céljából. Európai viszonylatban megemlítendo a 2003-ban bejelentett Felső-Tisza kétoldalú (magyar-szlovák) ramsari terület és közös vízgyűjtő-gazdálkodási kezdeményezés, melyet társadalmi szervezetek kezdeményeztek még 1997-ben.

Magyarország 1979-es csatlakozását követően jelentős számú vizes területet jelölt a Nemzetközi jelentőségű vizes területek jegyzékére. Ezt követően 1989-ben, majd 1997-ben, 2001-ben és 2003-ban került sor ismét területek jelölésére, így jelenleg 23 hazai vizes élőhely található a Ramsari Jegyzéken, összesen 180 000 hektár kiterjedéssel (1. táblázat). A magyarországi ramsari területek a Kárpát-medence szinte valamennyi jellemző vizes terület típusát magukba foglalják: tavakat, mocsarakat, szikes tavakat, lápokat, holtágakat, folyószakaszokat, nedves réteket, valamint ember alkotta halastavakat, víztárolókat (1. térkép). A nemzetközi jelentőség korábbi feltételei alapján bizonyos területek egyszerre több kritériumot is kielégítve kerültek fel a listára. Ezek közé tartozik a Hortobágy , a kardoskúti Fehértó, a Fertő-tó és Gemenc. A többi hazai ramsari terület is legalább 2 kritériumot elégít ki.

1%-os állományküszöb

Kiemelkedő jelentőségű a nemzetközi jelentőség feltételei közül az, amelyik valamely vízimadár faj vagy alfaj egy populációjának 1%-os értéket elérő állományokat veszi alapul. Hazai ramsari területeinken a következő fajok világ- vagy európai populációjának 1%-a (vagy sok esetben még több is) fordul elő:

• nagy kócsag: Fertő-tó, Kis-Balaton, Pacsmag, Gemenc, Rétszilasi-tavak TT, Dinnyés-Fertő TT, Kolon-tó, Pusztaszeri TK;
• fekete gólya: Gemenc, Bodrogzug;
• kanalasgém: Fertő-tó, Hortobágy, Dinnyés-Ferto, Kolon-tó, Pusztaszeri TK, Biharugra;
• vetési lúd: Fertő-tó, Kis-Balaton, Balaton, Béda-Karapancsa, Gemenc, Rétszilasi-tavak TT, Dinnyés Fertő TT, tatai Öreg-tó, Hortobágy;
• nyári lúd: Fertő-tó, Kis-Balaton;
• kis lilik: Hortobágy;
• nagy lilik: Kardoskút, Hortobágy;
• csörgő réce: Hortobágy;
• kanalas réce Hortobágy;
• barátréce: Balaton;
• kerceréce Balaton;
• üstökösréce: Fertő-tó;
• szárcsa: Kis-Balaton;
• daru: Hortobágy, kardoskúti Fehértó, Pusztaszeri TK;
• kormos cankó: Pusztaszeri TK, Hortobágy;
• pajzsoscankó: Hortobágy;
• nagy póling: Hortobágy.
• fattyúszerkő: Hortobágy

Rövidítések:
TT=Természetvédelmi terület
TK=Tájvédelmi Körzet

A legtöbb faj populációjának 1%-a rendszeresen a Hortobágy ramsari területen fordul elo (11 faj), ezt követi a Fertő (5 faj) majd a Kis-Balaton, Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet ramsari terület (4-4 faj) és a Balaton (3 faj).

A "rendszeresen eloforduló 20.000 vízimadár" feltételt Magyarország ramsari területeinek fele elégíti ki, melyek a Hortobágy, kardoskúti Fehértó, Kis-Balaton, tatai Öreg-tó, Fertő-tó, Balaton, Bodrogzug, Rétszilasi-tavak és Biharugrai Tájvédelmi Körzet ramsari terület. A jelentősebb vízimadár csoportosulásokat főként a vadlúd- és réce fajok, valamint a daru átvonuló állományai adják. A Balaton Ramsari területnél megjegyzendő, hogy a tó különlegesen jó feltételeket biztosít a vándorló récék és ludak számára, viszont a nyári hónapokban nem elégítené ki a nemzetközi jelentőség kritériumát, emiatt nemzetközi jelentőségű helyzete szezonális, október 1-tol április 30-ig tart.

A hazai feladatok minél jobb végrehajtása érdekében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nemzeti bizottságot hozott létre 1995-ben. Ez a testület a vizes területek védelmében, hasznosításában érdekelt valamennyi minisztérium, hatóság, kutatóintézet, egyetem, valamint természetvédo társadalmi szervezet és a gazdálkodó szféra képviselőiből áll.

Az alapkötelezettségből adódó további feladatok egyik legfontosabb része nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek természetvédelmi célú kezelése. Ezen a téren Magyarország jó helyzetben van, mert valamennyi területen a kezelési tervek kidolgozását megkezdték, és jelentős hányadukon már végrehajtás alatt vannak. Az egyezmény irányelvei alapján kidolgozott kezelési tervek jellemzője, hogy világos, logikus szerkezete sorra veszi az adott terület jellemzőit, értékeit, majd az általános célokon keresztül megadja, hogy rövidtávon mit kell elérni. Nagyon fontos részük az ökológiai jelleg állandó ellenőrzése (monitorizálási tevékenység), és a kezelési terv rendszeres időszakonként való felülvizsgálata.

Magyarország csatlakozásának kezdetétől nemcsak belföldön játszott aktív szerepet az Egyezmény végrehajtásában, hanem nemzetközi téren is. 1991-ben a szerződő felek konferenciái között működő Állandó Bizottság elnökévé választották hazánk képviselőjét, és ezt a tisztet 1999-ig, két cikluson keresztült töltöttük be. Ebben az időszakban egyúttal a Tudományos Technikai Tanácsadó Testületben hazánk képviselte a kelet-európai régiót.

Az egyezmény legfobb kormányzó testülete a szerződő felek konferenciája, mely háromévente tartja üléseit, és határozatokat, ajánlásokat fogad el. A konferenciák közötti időszakban az Állandó Bizottság tölti be az irányítói szerepet, megadva a legfontosabb kereteket a nemzetközi titkárság számára. A tudományos testület felelős valamennyi olyan kérdésben állást foglalni, melyek tudományos vizsgálatot igényelnek. Különösen az ökológiai jelleg meghatározásában, valamint a vizes élőhelyek helyreállításának szakmai segítségében adtak fontos állásfoglalásokat.

A Szerződő Felek 8. Konferenciája (Valencia, Spanyolország) elfogadta az egyezmény végrehajtásában a 2003-2008 közötti időszakra vonatkozó stratégiai tervet, mely meghatározza az elérendő célokat a tagállamok, partner szervezetek, és az egyezmény testületei (Szerződő Felek Konferenciája, Állandó Bizottság, titkárság, tudományos bizottság) számára. Magyarországon is ennek a dokumentumnak az elvárásai alapján történnek a végrehajtási tevékenységek. Nagyon fontos célkitűzés, hogy a potenciális nemzetközi jelentőségű vizes területek jelölése a jegyzékre folyamatosan történjen. Hazánkban még szerencsére sok olyan vizes élőhely található, mely kielégíti a nemzetközi jelentőség kritériumait.

A végrehajtásról éves programot kell összeállítani az aláíró országoknak. További kiemelt jelentőségű feladatok közé tartozik a Ramsari Egyezményhez tartozó országok számának növelése (elsősorban Afrikában), a jegyzéken szereplő vizes élőhelyek számának növelése, a bölcs, vagy fenntartható használat elérése és a Ramsari Egyezmény kommunikációs, ismeretterjesztési és oktatási programja. Ez utóbbi keretén belül nemzetközi és hazai terveket kell létrehozni, melyek a társadalom tudatosságának elmélyítését célozzák a vizes területek értékeinek, funkcióinak és hasznosításuk tekintetében. Minden év február 2-án, a vizes élőhelyek világnapján ünnepeljük az egyezmény létrejöttét rendezvényekkel, programokkal.

Nimfea Természetvédelmi Egyesület 2004